Figyelem EuroKegel verseny!
Ez a biliárdjáték a 120-ashoz közeleső nemzetközi játék (pl. az öt bábu ugyan úgy sorba van felállítva), amit a Német és a Dán bábus biliárd szervezetekkel közösen fejlesztettünk ki és a nyáron már teszteltünk is egy gyomai nemzetközi verseny keretében. Továbbá a németek már rendeztek egy németországi versenyt ebben a játéknemben.
A Magyar Bábus Biliárd Egyesület hamarosan megrendezi az első igazi magyarországi versenyt, mely alapcélja a játék bemutatása. A játék az Eurokegel hivatalos szabályai szerint folyik majd.
- A verseny ideje: 2015. december 13. vasárnap 8 óra.
- A verseny helye: Körös Szálloda és Étterem, Gyomaendrőd.
Szeretnénk, ha minden MBBE tagegyesületből elindulna egy-két versenyzőt ezen a versenyen.
Kérjük tehát a klubokat, hogy jelöljenek játékosokat, akik egyesületüket képviselve szívesen részt vennének a versenyen és a tapasztalataikat később megosztják majd klubtársaikkal.
A verseny szervező bizottsága az így kialakult keretből hív meg játékosokat a versenyre.
Jelölési határidő: 2015. december 3.
Jelölés és információ:
- Kurta László, tel.: 06 205262342, e-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - Filadelfi Mihály, tel.: 06 704213003, e-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.