EuroKegel
Bejelentkezés

Roger Conti a biliárdot a sport és a művészet igazi, egyetlen, tiszta ötvözetének tartotta - melyhez azonban ügyesség, mérték, önismeret, erős akarat és mind testi, mind mentális "edzés" szükséges.
Conti eltökélt volt, "A legszebb éveimből húszat áldoztam a biliárdra. Ha újra kellene kezdenem, újra megtenném." - nyilatkozta idősebb korában (kis híján száz évet élt).
"La tête et le bras" (Fej és kar!) - üzeni nekünk. Jó ha megszívleljük!

A múlt hét végén, 08.24-25-én került megrendezésre a Nemzetközi Eurokegel Csapatbajnokság, az év legrangosabb eurokegel versenye.

A sportág történetében első ízben rendeztek nemzetközi csapatversenyt. A Németországból, Romániából, Szerbiából és Magyarországról érkező 24, egyenként két fős csapat igazán elegáns környezetben, a gyomaendrődi Körös Szállodában két hosszú napon át küzdött a végső sikerért. Az péntek reggeli megnyitón Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere nyitotta meg a versenyt és végezte el az ünnepélyes kezdőlökést.

Az első nap a csoportküzdelmeké volt. Már ekkor is igazán magas színvonalú, parázs csaták szemtanúi voltak az érdeklődők.

Nyolc, három csapatos csoportba sorsolták a résztvevőket. A hat külföldi -három német, egy román és két szerb- csapat külön csoportba került. A csoportokon belül mindenki játszott mindenkivel, majd a nyolc csoportból a csoport elsők, illetve másodikok jutottak a szombati egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 16 közé. 

A német csapat

A magyar csapatok remekül szerepeltek, ugyanis a továbbjutó 16 csapat közül 15 magyar volt.

Másnap 8.30-kor folytatódott a küzdelem, immáron "életre-halálra", ugyanis a nyolc párosítás vesztesei búcsúzni kényszerültek a versenytől. Szoros csatában kiesett az Eric Baldermann - Lothar Friebel alkotta utolsó, még állva maradt  német csapat is és 14 órára kialakult a legjobb nyolc mezőnye, ahol a negyeddöntő párosításai így alakultak:

  1. Szűcs Sándor/Kiss Attila - Tímár András/Bíró Imre;
  2. Sáfián György/Zsigovics Gábor - Csasztvan Zsolt/Filadelfi Mihály;
  3. Hangya Imre/Aradszki Mihály - Tomka Lajos/Gyurkó László;
  4. Kurta László/Simcsik László - Bencsik Tibor/Turi Zoltán.

Ekkor már minden csapat játékosai kilenc idegtépő mérkőzésen voltak túl, ami hét-nyolc óra billiárd játékot jelent, így a fáradtság és a nagy tét miatti feszültség egyre inkább érezhető volt. Végül szoros csatákban a Tímár/Bíró, Sáfián/Zsigovics, Hangya/Aradszki, Kurta/Simcsik négyes maradt állva.

Az elődöntők 17 órakor kezdődtek, ami ismét késői lefekvést ígért. Mindkét mérkőzésen az ötödik, páros összecsapásra maradt a döntés. Végül egy-egy lökés döntött - most a Tímár/Bíró és a Kurta/Simcsik párosok javára-,  így ők jutottak a döntőbe, míg a Sáfián/Zsigovics és a Hangya/Aradszki duóknak a bronz mérkőzés maradt.

A harmadik helyért megrendezett mérkőzésen Sáfiánék két egyéni mérkőzésen is előnyt szereztek, de végül Hangyáék mindkét esetben fordítani tudtak, így ők ünnepelhettek a képzeletbeli dobogó harmadik fokán.

A döntőben aztán Tímárék kiváló produkcióval rukkoltak elő és meggyőző játékkal kerekedtek felül a ragyogóan küzdő Kurta/Simcsik pároson, így hatalmas sikert elérve megnyerték a két napos, maratoni küzdelmet.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen és záróünnepélyen a csapatvezetők beszédeikben egyetértettek abban, hogy az újabb kiváló hangulatú és magas színvonalú torna tovább erősítette az eurokegel szakág fejlődését, valamint megegyeztek abban, hogy jövőre Németországban, Drezdában újra összecsapnak - akkor egyéni versenyen.

A legjobb négy végső sorrendje:

  1. Tímár András - Bíró Imre 
  2. Kurta László - Simcsik László
  3. Hangya Imre - Aradszki Mihály
  4. Sáfián György - Zsigovics Gábor

 

 Díjkiosztó

Gratulálunk!

A végeredmény:

Végeredmény-->>

Képek:

Galéria1-->>

Galéria2-->>

Galéria3-->>

Galéria4-->>

 


Társaság a Nemzetközi Bábus Biliárdért
/ Eurokegel Szakág


- postacím: 5600 Békéscsaba, Berzsenyi utca 59.
- e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- telefon: +36209725902

Contact - In English, Po slovensky:
Dávid Szalkai
- e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- tel.: +36302740966


Még egy idézet a végére:
"Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban."
/ Lev Tolsztoj

Társhonlap: MagyarBiliárd.