Pándi Gábor tudósítása:
Két év kihagyás után, amit a pandémia okozott, ismét megrendezésre került a Krigli Sörözőben (Tücsiben) a hagyományos, János Napi Páros Biliárdverseny. Ezúttal tizenhat páros nevezett az egyből egy partis, vigaszágas lebonyolítású, magyarbiliárd kupára, melyet a helyben hagyományos, pirosgolyós változatban bonyolítottak le.
A szokásos jó hangulatú, magas színvonalú vetélkedésen a Mirk Tibor (Szöszi) – Kovács István (Dixi) páros végzett a harmadik helyen. Utóbbi a három gyerekének ajánlja a kupát. A többszörös bajnok, Mauterer Tibor (Tacsi) – Vida Zoltán duó, most is eljutott a döntőbe, de ezúttal meg kellett elégedniük a második hellyel, mivel kisebbfajta meglepetésre a Bús Péter – Viola Balázs kettős az egész kupa alatt nyújtott, kiegyensúlyozott játékát tudta a fináléban is bemutatni, amivel megszerezték a bajnoki címet. Párosukban előbbi képviselte a rutint, míg Balázs a fiatalos lendületét hasznosította a nap során, így egy évig őrizhetik a 21 éve alapított viadal vándorserlegét.
Gratulálunk valamennyi helyezettnek.